Nem tudtam hol vagyok. Nem éreztem a végtagjaimat, nem bírtam megszólalni. A pánik eluralkodott rajtam. Éreztem, hogy
valaki hozzáér a kezemhez, és beszél hozzám. Bármennyire is akartam reagálni rá, a testem olyan volt, mint egy halotté.
A mennyországban lennék? Erőszakosan próbáltam kinyitni a szemeimet, de semmi. A hangot egyre közelebbről éreztem,
majd végül teljesen kitisztult.
'Kérlek, nagyon szépen kérlek. Nem hagyhatsz itt. Most nem! Te vagy a mindenem. Nem bírom ki nélküled, érted?! Minden
éjjel sírva alszom el, mert nem vagy mellettem. Minden nap ide jövök hozzád, de az orvosok mindig csak azzal etetnek,
hogy nem tudnak semmit. Bólogatok, pedig tudom, hogy hazudnak. Valamit nem mondanak el. A nővérek sajnálkozva néznek
rám minden nap amikor bejövök, de nem tudom miért. Csak remélni tudom, hogy nem az, amire gondolok. Nem hagyhatsz itt,
érted? Bármit megteszek amit szeretnél. Hozok neked virágot, éneklek neked, bármit, csak kelj fel! Nem bírom elviselni
hogy nem hallom a nevetésed, a gyönyörű hangod és nem látom a mosolyod, amitől elolvadok.
A hang határozottan egy fiúé volt. A szívem megmelengette, amikor énekelni kezdett nekem. Úgy éreztem teljes vagyok.'
Erőlködtem, hogy had nyissam ki a szemem, had lássam meg a fiút, aki ilyeneket mond nekem. De az első kérdés az volt
bennem, hogy miért vagyok ilyen állapotban, és mi történt velem. A legrosszabb talán az, hogy nem emlékszem semmire.
"Coz I can't live without you, I need your voice, your touch, your kiss, please don't tell me, you leave me alone. I
just wanna fly with you to the heaven, just me and you. Coz we're in love, forever and ever, nothing can be better
than you're hug.Please don't leave me, because I need you, I need you..."
Egyre jobban elterjedt bennem a bizsergő érzés a fiú hangja hallatán. A szívem majdnem kiszakadt a mellkasomból,
a pillangók feléledtek. Tudtam, éreztem, hogy ismerem valahonnan ezt a hangot, de nem tudtam hozzá arcot kötni.
Ismét beszédet hallottam.
-Doktor úr, tud már valamit?
-Sajnálom, uram. Nem tudok semmi pontosat mondani. Az állapota stabil, semmi jele a
változásnak. Már egy hónapja kómában van...Nem fűzök sok reményt hozzá, ne haragudjon, hogy ezt kell mondanom.
-Nem érdekel, mit mondanak! Én hiszek benne, hogy fel fog ébredni! Ha kell itt alszom vele, bármit megteszek,
csak ne mondjon ilyeneket.
A fiú hangja elcsuklott, majd halk sírásba torkollott. A szívem szakadt meg, hogy valaki odakint, a külvilágban
miattam sír ennyire. De a fejemben csak egy szó kavargott. "Kóma.." Akkor én most...?! Kómában vagyok?! meghaltam?!
Valaki mondja el, jogom van tudni!
*
Nem tudom mennyi idő telt el, amióta először hallottam a fiú hangját, de azóta mindent tisztán hallok. Minden nap
énekel nekem, minden nap itt van és beszél hozzám. Verseket olvas a szerelemről, illetve azt mondogatja, hogy mennyire
szeret. Kezdek biztos lenni benne, hogy...talán...ő a párom. Ahogy meghallom a hangját a bőröm bizseregni kezd.
Végig azt kívánom, hogy sose hagyja abba a dalolást, de előbb-utóbb mindig véget vet a dalnak. Minden egyes nap
egy másik dalt énekel nekem. Néha meghallok idegen hangokat is, akik szintén a hogylétemről kérdezősködnek. Nem
tudom ők kik lehetnek, de úgy gondolom vagy a szüleim, vagy a testvéreim , ha egyáltalán vannak...Hirtelen
valami furcsát éreztem. Egy hang a fejembe suttogta, hogy "Most!". Erőt vettem magamon, majd megpróbáltam mozogni
és csodák csodájára megmozdult először az ujjam, majd a kezem. Ahogy a szemeimet nyitottam ki először nem
láttam mást csak a homályt és a foltokat. Lassan a szememhez nyúltam, majd megdörzsöltem.
-Doktor úr, felébredt! -kiáltotta a mellettem lévő fiú. Miután kiélesült a látásom teljesen, szemügyre vettem a fiút.
A haja rövidre volt nyírva, szemei csillogtak az örömkönnyektől, arcán egy mézédes mosoly ült. Hirtelen minden kép
beugrott. Az első találkozásunk, az első csókunk, az első közös alkalom...Minden. Igen, biztos vagyok benne, hogy
ő a barátom, Liam!
Elmélkedésemből két kéz zavart ki. Kikapott az ágyból, majd szorosan maghoz ölelt. Emberfeletti boldogság
uralkodott el rajtam. Éreztem, hogy könnycseppek gördülnek le az arcomon, Liamén szintúgy. Hiányzott.
-Liam! -mondtam halkan. Ahogy szorított a fogásából, a lábaim elgyengültek alattam, majdnem elestem. Elszoktam
a járástól. Liam aggódóan visszaültetett az ágyamra, majd leült mellém, és újra magához ölelt.
-Nem tudod elhinni mennyire hiányoztál! -nézett a szemembe. Az arcán ott ült a levakarhatatlan vigyor. -Azt
hittem...hogy...már soha többet... -hajtotta le a fejét, az arca pedig elkomorult. Fejével közeledni kezdett,
majd puha ajkait megéreztem az enyémen. A szívem olyan hevesen vert, hogy majdnem kiszakadt a helyéről,
a gyomrom görcsbe rándult, ahogy a nyelve vad táncba kezdett az enyémmel. Hiányzott. A csókja, az ölelése,
ő maga. Még mindig nem tudtam felfogni hogy újra itt van velem, érezhetem őt. Hirtelen a fejembe vágott
a fájdalom. Liam aggódó szemekkel vált el tőlem. A kezemmel a fejem hátuljához kaptam. Arcom elkomorult,
ahogy megérintettem egy nagy heget. Szemeimbe könny szökött, felidéztem a történteket.
"Sosem voltam még ennél boldogabb. Ma vagyunk egy évesek Liammel ezért egy étterembe visz vacsorázni.
Éppen a szekrényem előtt állok, és a ruháim közül válogatok, hogy melyiket kellene felvennem. Hirtelen egy
kéz fordít magához, majd egy test simul szorosan a majdnem teljesen csupasz testemhez. Liam kuncogva megpuszilta
az orrom, majd egy apró, de szenvedélyes csókot lehelt az ajkaimra.
-Menj ki, még nem vagyok kész. -nevettem, majd egy puszi kíséretében kihúztam az ajtón, majd rácsuktam. A választásom
végül egy gyönyörű tengerkék egybe ruhára esett a hozzáillő cipőmmel, amit még Liamtől kaptam. A hajamba loknikat
varázsoltam, a szempilláimra egy kis szempillaspirált kentem, majd késznek nyilvánítottam magam. lent Liam egy hosszas
csókkal köszöntött, majd ráérősen végignézett rajtam ami pírt keltett az arcomra.
-Gyönyörű vagy. -suttogta a fülembe, majd kimentünk az ajtón és beültünk a kocsiba.
*
Éjfél körül járhat az idő. Egy csodálatos estét töltöttünk együtt Liammel. Az étterem gyönyörű volt, rengeteget
nevettünk és beszélgettünk az evés közben. Szeretem! Tiszta szívemből szeretem Liamet, ez biztos! Halkan ülünk
az üléseinkben. Liam éppen arról mesél, hogy hol lesz a következő koncert. Hirtelen Liam fékez egy nagyot,
én pedig ijedten pillantottam a mellettem ülő ideges barátomra. A következő emlékképem az, hogy fejjel lefelé állunk
a kocsival, a fejemet elmondhatatlanul nyomja valami, majd elvesztem az eszméletem.''
Ahogy visszagondoltam az eseményekre, újra és újra könnycseppek zúgnak le az arcomon. Liam sajnálkozó szemekkel
nézett rám, majd szorosan magához ölelt.
-Semmi baj..Felejtsük el...Az a lényeg, hogy itt vagy, rendben?
-Vele vagy velük mi lett? -kérdeztem elhaló hangon. Liam a padlót kezdte kémlelni, majd nyelt egy nagyot.
-Két fiú volt és két lány...Mindannyian egy buliból jöttek vissza. Teljesen részegek voltak... Az ellenkező
azaz a mi sávunkban vezettek, velünk szembe. Ezért ütköztünk... Az elöl ülő két fiú azonnal meghalt.
Ahogy ránéztem az ő szemeibe is könnyek gyűltek. Meghaltak...Ketten meghaltak azon az estén.
-De kérlek, ne erről beszéljünk most! Itt vagy, és ez a lényeg! Nem tudod elhinni, milyen volt nélküled ez
a 4 hónap!
halványan elmosolyodtam, majd Liam karjaiba vetettem magam. Nem vágytam most másra, csak az ő ölelésére és
csókjára. Nem számított most más, csak az, hogy itt van velem. Most, és mindörökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése