Nehéz az élet, ha egyetemre jár az ember. Nem csak az órák időpontját kell fejben tartani, de azt is tudni kell, hogy melyik tanár mit követel. Sok óra, különböző termekben, különböző tanároknál. Viszont ha ezt még egy párkapcsolattal is megkoronázzuk, na az lehet totális káosznak nevezni. Sosem gondoltam volna, hogy a szerelem ilyen szinten feltudja borítani az aránylag megszokott egyetemi hétköznapjaimat. Persze nem lenne ekkora felfordulás, ha nem Ő lenne a barátom. De különösebben nem érdekel. Megpróbálom egyeztetni azt, hogy az előadásokra és vizsgákra is betudjak járni, de Rá is legyen időm. Bár azt nehezebb megoldani, hogy Neki legyen ideje rám, mivel sok dolga van a munkájának köszönhetően amit mellesleg imád. Énekel és nem akárhogyan. Csodálatos hangja van ami a világon élő össze tini lány szívét elrabolta, de persze ehhez hozzá járult az is, hogy szívdöglesztően néz ki. Csodálatos tengerkék szemei vannak és gesztenye barna haja. Testét tetoválások díszítik amitől megvan az a rossz fiús beütése is. Nem volt nehéz dolga, mert az első pillanatban elcsavarta a fejemet. Igazából nem nagyon emlékszem, hogy mikor találkoztunk pontosan és, hogy mikortól számítunk egy párnak, mert mindkettőnknek más volt a meghatározó pillanat ahonnan tudtuk, hogy egymásnak vagyunk kitalálva. Ő az első csókunktól számolja míg én az első igazi randinktól. De abban megegyeztünk, hogy több, mint egy éve. Életem egyik legszebb évét tudhatom magam mögött és egyben a legnehezebbet, mert míg ő koncerteket tart a bandatársaival a világ különböző pontjain addig én az iskola padot koptatom. De ez így van rendjén. Én végzem ami a kötelességem és Ő is. Tény, hogy neki kicsit több múlik a tetteim, mint nekem, de Louis mindig ügyesen megoldotta a dolgokat és a hírnévvel együtt járó figyelmet és felelősséget. Egy brit-ír együttes oszlopos tagja. A legbolondabb, de egyben a legidősebb is. Jövőhéten fogjuk ünnepelni a 22. születésnapját. Hihetetlen, hogy már megint karácsony közeledik. Bizony életem szerelme Szent Este született. Tavaly ilyenkor még nem voltunk együtt szóval ez különleges alkalom lesz a kapcsolatunknak is, mert ha meghív, hogy ünnepeljem vele és a családjával a karácsonyt akkor bebizonyítja, hogy tényleg komolyan gondolja ezt a dolgot közöttünk, viszont, ha nem ... hát akkor van min gondolkozni a téli vakáció alatt. Anyukám már megemlítette, hogy örülne neki, ha végre bemutatnám nekik a barátomat, de nem akarom elkapkodni a dolgokat. Elégszer égettem már meg magam ahhoz, hogy tudjam, hogy ha túl korán mutatod be a szülőknek akkor megijed és elhagy. Volt már Louis előtt is kapcsolatom és azok pontosan-e miatt értek véget. Ezért elhatároztam, hogy hagyom, hogy a fiú kezdeményezzen ilyen téren. Azonban Louis nem kapkodja el a dolgokat, mert ahogy olvastam az újságokban elég rendesen megégette magát az előző kapcsolatában. Több, mint két évig voltak együtt és a családja is nagyon megszerette a lányt, de az csak kihasználta Lou-t, a hírneve kellett neki amit Lou és bandatársai nagy nehezen építettek ki az X- faktor után. Ezért megértem, hogy várni akar azzal, hogy bemutasson a családjának, de egy év az sok idő. Ha ennyi idő alatt sem bizonyítottam be neki, hogy bennem megbízhat meg azt, hogy nekem nem a pénze kell akkor talán nincs közös jövőnk amit nagyon sajnálnék, mert nagyon megszerettem. Igen, szeretem, de ezt még nem mertem elmondani neki. Talán majd a Karácsony este lesz a megfelelő pillanat rá.
- Sophi, kész vagy a pakolással ? - Louis kérdése zökkentet ki a gondolat menetemből. Ő visz ki a reptérre, ahol fel szállok egy gépre és haza repülök Liverpool-ba, hogy az ünnepeket már otthon tölthessem, nélküle. Nem mertem meghívni, mert reménykedtem, hogy megkér arra, hogy ünnepeljük együtt a születés napját, de sajnos nem így lett. Tévedtem megint és lehet, hogy nekem kellett volna, de már mindegy. Ezen nem tudok változtatni.
- Igen, de nem vagyok benne biztos, hogy el kellene mennem. Szívesen itt maradok veled addig míg Londonban maradsz. Nincs szívem itt hagyni téged egyedül - öleltem magamhoz. Mélyet sóhajtva puszilta meg a nyakamat majd felemelve fejét a vállamról nézett mélyen a szemembe. Szemei gyémántként csillogtak.
- Megleszek egyedül is. Csak egy hét és utána én is haza repülök. Nem kell aggódnod - szemem megforgatva fúrtam arcom mellkasához. Halk kuncogás hagyta el száját, majd államnál fogva fordította fejemet az övé felé ezzel kényszerítve, hogy szemébe nézzek - Látom rajtad, hogy van valami baj. Mi az ? - Amikor belenéz a szemembe olyan, mintha a vesémig látna. Sosem tudtam hazudni neki ami valamilyen szinten jó, de ha valami meglepetést akartam neki csinálni sose tudtam magamban tartani. Tiltakozás ként megráztam a fejem és elengedve őt sétáltam a hálószobámba majd magamra zártam az ajtót. Azon ez sem állította meg abban, hogy kiszedje belőlem azt, hogy mi bajom van. Nem akartam elmondani neki, hogy kételyeim vannak. Van elég baja a rajongókkal és az állandó feszültséggel amit a média kreál nekik. Nem szeretném még jobban terhelni - Gyerünk, Soph! Mondd el! - az ágyon ülve nézett rám kiskutya szemekkel amit már nem bírtam tovább nézni. Fejemet a párnák alá dugva adtam be a derekam és válaszoltam arra amit kérdezett.
- Attól félek, hogy szégyellsz a családod előtt és ezért kell külön töltenünk az első karácsonyunkat - éreztem ahogy elvörösödik az arcom. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy ilyet gondoltam és ezt hangosan is kimondtam. A párnát levette a fejemről majd oda feküdt mellém. Egy kósza tincset a fülem mögé helyezett majd rám mosolyogva nyomott egy puszit a homlokomra. Miután elhelyezkedett felemelt a vállamnál fogva és mellkasára helyezett ahol a hátamat kezdte simogatni.
- Miért csak most mondtad el ? - hát ezzel nem könnyítette meg a helyzetemet. Reméltem, hogy ezt nem fogja feltenni, de amilyen mákom van mostanában nem is meglepő.
- Mert nem akartam feszültséget szítani közöttünk, meg azért mert reménykedtem benne, hogy még mielőtt elmennék megkérnél, hogy inkább veled menjek Doncaster-be. De mindegy nekem mennem kell, mert lekésem a gépet - pattantam fel az ágyról, majd a bőröndömet a fogantyújánál fogva próbáltam kirángatni a szobából, de nem sikerült, mert valaki megfogta a másik végét ezzel is visszatartva engem - Louis, kérlek engedj el. Lefogom késni a gépet - világosítottam fel öt percen belül másodszor.
- Nem akarom, hogy haza menj Liverpool-ba - a meglepődöttségtől még a bőrönd is kiesett a kezemből ami hangos csattanással ért földet. Szemöldökömet felhúzva néztem kérdőn az előttem álló fiúra - Hát nem ezt akartad ? - vállát felrántva és kezét maga mellett felhúzva nézett rám értetlenül.
- De, de nem így. Nem akartam rád kényszeríteni Ha magadtól nem kérdezted akkor így már nem jó. Olyan mintha - nem tudtam befejezni a mondatot, mert egy lépéssel átszelte a közöttünk lévő távolságot és megcsókolt. Levegő hiány miatt váltunk el egymástól pár perc elteltével.
- Ha most nem mondtad volna el akkor is megkértelek volna, hogy maradj csak a reptéren terveztem. Tudod, mint a filmekben. Utánad szaladok és mielőtt beszállnál a repülőre kiabálni kezdeném a neved és, hogy maradj. Te megfordulnál a nyakamba ugranál és egy szenvedélyes csók után elmondanám, hogy szeretlek és nem akarok nélküled akár egy percet is eltölteni. De hála neked ez ugrott - sértődött fejet vágott, de láttam nevetőráncait a szeme sarkában. A könnyeimmel küszködve húztam nyakánál fogva közelebb és szenvedélyesen megcsókoltam. Meglepődött volt mikor elváltunk egymástól, de a mosoly levakarhatatlan volt az arcáról.
- Szeretlek - suttogtam halkan majd amilyen erősen csak tudtam magamhoz öleltem.
- Sophi, kész vagy a pakolással ? - Louis kérdése zökkentet ki a gondolat menetemből. Ő visz ki a reptérre, ahol fel szállok egy gépre és haza repülök Liverpool-ba, hogy az ünnepeket már otthon tölthessem, nélküle. Nem mertem meghívni, mert reménykedtem, hogy megkér arra, hogy ünnepeljük együtt a születés napját, de sajnos nem így lett. Tévedtem megint és lehet, hogy nekem kellett volna, de már mindegy. Ezen nem tudok változtatni.
- Igen, de nem vagyok benne biztos, hogy el kellene mennem. Szívesen itt maradok veled addig míg Londonban maradsz. Nincs szívem itt hagyni téged egyedül - öleltem magamhoz. Mélyet sóhajtva puszilta meg a nyakamat majd felemelve fejét a vállamról nézett mélyen a szemembe. Szemei gyémántként csillogtak.
- Megleszek egyedül is. Csak egy hét és utána én is haza repülök. Nem kell aggódnod - szemem megforgatva fúrtam arcom mellkasához. Halk kuncogás hagyta el száját, majd államnál fogva fordította fejemet az övé felé ezzel kényszerítve, hogy szemébe nézzek - Látom rajtad, hogy van valami baj. Mi az ? - Amikor belenéz a szemembe olyan, mintha a vesémig látna. Sosem tudtam hazudni neki ami valamilyen szinten jó, de ha valami meglepetést akartam neki csinálni sose tudtam magamban tartani. Tiltakozás ként megráztam a fejem és elengedve őt sétáltam a hálószobámba majd magamra zártam az ajtót. Azon ez sem állította meg abban, hogy kiszedje belőlem azt, hogy mi bajom van. Nem akartam elmondani neki, hogy kételyeim vannak. Van elég baja a rajongókkal és az állandó feszültséggel amit a média kreál nekik. Nem szeretném még jobban terhelni - Gyerünk, Soph! Mondd el! - az ágyon ülve nézett rám kiskutya szemekkel amit már nem bírtam tovább nézni. Fejemet a párnák alá dugva adtam be a derekam és válaszoltam arra amit kérdezett.
- Attól félek, hogy szégyellsz a családod előtt és ezért kell külön töltenünk az első karácsonyunkat - éreztem ahogy elvörösödik az arcom. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy ilyet gondoltam és ezt hangosan is kimondtam. A párnát levette a fejemről majd oda feküdt mellém. Egy kósza tincset a fülem mögé helyezett majd rám mosolyogva nyomott egy puszit a homlokomra. Miután elhelyezkedett felemelt a vállamnál fogva és mellkasára helyezett ahol a hátamat kezdte simogatni.
- Miért csak most mondtad el ? - hát ezzel nem könnyítette meg a helyzetemet. Reméltem, hogy ezt nem fogja feltenni, de amilyen mákom van mostanában nem is meglepő.
- Mert nem akartam feszültséget szítani közöttünk, meg azért mert reménykedtem benne, hogy még mielőtt elmennék megkérnél, hogy inkább veled menjek Doncaster-be. De mindegy nekem mennem kell, mert lekésem a gépet - pattantam fel az ágyról, majd a bőröndömet a fogantyújánál fogva próbáltam kirángatni a szobából, de nem sikerült, mert valaki megfogta a másik végét ezzel is visszatartva engem - Louis, kérlek engedj el. Lefogom késni a gépet - világosítottam fel öt percen belül másodszor.
- Nem akarom, hogy haza menj Liverpool-ba - a meglepődöttségtől még a bőrönd is kiesett a kezemből ami hangos csattanással ért földet. Szemöldökömet felhúzva néztem kérdőn az előttem álló fiúra - Hát nem ezt akartad ? - vállát felrántva és kezét maga mellett felhúzva nézett rám értetlenül.
- De, de nem így. Nem akartam rád kényszeríteni Ha magadtól nem kérdezted akkor így már nem jó. Olyan mintha - nem tudtam befejezni a mondatot, mert egy lépéssel átszelte a közöttünk lévő távolságot és megcsókolt. Levegő hiány miatt váltunk el egymástól pár perc elteltével.
- Ha most nem mondtad volna el akkor is megkértelek volna, hogy maradj csak a reptéren terveztem. Tudod, mint a filmekben. Utánad szaladok és mielőtt beszállnál a repülőre kiabálni kezdeném a neved és, hogy maradj. Te megfordulnál a nyakamba ugranál és egy szenvedélyes csók után elmondanám, hogy szeretlek és nem akarok nélküled akár egy percet is eltölteni. De hála neked ez ugrott - sértődött fejet vágott, de láttam nevetőráncait a szeme sarkában. A könnyeimmel küszködve húztam nyakánál fogva közelebb és szenvedélyesen megcsókoltam. Meglepődött volt mikor elváltunk egymástól, de a mosoly levakarhatatlan volt az arcáról.
- Szeretlek - suttogtam halkan majd amilyen erősen csak tudtam magamhoz öleltem.
